Pályázatok

Közösségben egy keresztény nemzetért pályázat, összefoglaló.

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ  
A Bethlen Gábor Iskola „Közösségben egy keresztény nemzetért” című pályázata elnyerte a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által meghirdetett és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által támogatott „Egyházi közösségi célú programok támogatása” EKCP-KP-1-2022/3-000508 azonosító számú pályázatot. Közösségben egy keresztény nemzetért pályázat, összefoglaló.

Sakk sikert a Bethlenben

Iskolánk a Nemzeti Tehetség Program keretében a 2020/21-es tanévben „Sakk sikert a Bethlenben” címmel egy 60+6 órás projektet valósított meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A sakkoktatás mellett 2-2 matematikai-logikai, illetve 2 vizuális óra is szerepelt a programban. Az NTP-KNI-20-0102 számú pályázaton elnyert támogatás összege 1.100.000,- Ft. A programban 15, a sakkban tehetséges diák vett részt abból a célból, hogy tehetségük egyre jobban fejlődjön, s ezáltal még sikeresebbek legyenek, jobb eredményeket érjenek el a sakkéletben. 2022.

HATÁRTALANUL! 2018

A HATÁRTALANUL! program (kód: HAT-17-01) keretében a nyíregyházi Bethlen Gábor Iskola és Óvoda 7. osztályos tanulói 2018. május 14-18. között tanulmányi kiránduláson vesznek részt. Az utazás célterülete: Románia.

A kirándulás keretében 24 diák ismerheti meg a Bethlen Gábor életével kapcsolatos emlékhelyeket, valamint a magyarsághoz fűződő történelmi helyszíneket is meglátogatják, megtapasztalva a közös nyelv, a közös kultúra és a közös történelem összetartó erejét.