Határtalanul 2019 (gimnázium) Felvidék

Iskolánk gimnáziumi diákjai Szlovákiában a Felvidéken vettek részt egy hetes tanulmányi úton 2019. október 7-11. között a Határtalanul pályázati program (HAT-19-03-0259) keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az utazás fényképes beszámolója alább olvasható.


1. nap, hétfő

Az utazásunk, egy kép készítése után, jó hangulatban vette kezdetét 8 órakor. Mindenki meglepően pontos érkezése egyértelműen jelezte az izgatottságot, s kíváncsiságot. Az utunk hosszú volt, ámde fergeteges hangulatban telt a buszon, így gyorsan el is érkeztünk első állomásunkhoz, Somoskőújfaluhoz. Itt hallhattunk a város hányattatott, ide-oda csatolt sorsáról. Ezután volt lehetőségünk felmenni a várba is. Itt az erőt megpróbáló mászás után lélegzetelállító látvány tárult elénk, amit a körülöttünk fekvő őszi erdő színei szinte tökéletessé tettek. Csakhamar búcsút kellett vennünk e gyönyörű tájtól, hisz úti célunk Szlovákia egy belsőbb városkája, Fülek volt. Mondanom sem kell az idő itt is repült, s pillanatok alatt odaértünk. Ezután következett a szállás elfoglalása, ami szintén pozitív csalódásként ért minket, minden igényt kielégítő szobákat és ellátást kaptunk. Természetesen a napnak még itt nem volt vége. Elmentünk a Füleki várba is, de itt a táj már kevésbé volt szemet gyönyörködtető. Ezt, a városba lesétálva szabad program követte, mely látványosságok hiányában nem nyúlt túl hosszúra. Viszont egy ilyen kimerítő nap után nem is vágytunk többre.


2. nap, kedd

Második napunk volt a legmozgalmasabb. Első állomásunk Zólyom vára volt. Hallhattunk Balassi Bálintról, aki itt született, majd a magyar nyelvű költészet egyik legkiemelkedőbb művelőjévé vált munkássága során. Utunkat ezután Besztercebánya irányába vettük. Tanárainktól többet tudhattunk meg a bányaváros egykori tragikus lakosságcseréjéről. Egyik kísérő tanárunk az édesanyjának a visszaemlékezéseit is megosztotta a történtekről. Valamint iskolánk névadóját; Bethlen Gábort is itt választották egy országgyűlésen királlyá. Irodalmi szempontból pedig Mikszáth Kálmán egyik regénye; a Szent Péter esernyője is ebben a városban játszódik. Ezek után Körmöcbányára érkeztünk, ami aranybányászatáról híres. Természetesen az érmekiállításokat is megtekintettük a körmöcbányai Múzeumban. Megemlékeztünk Károly Róbertről, aki itt alapított pénzverdét, ami máig is üzemel. Következő úticélunk egy újabb bányaváros, ahol főleg ezüstbányák voltak; Selmecbánya. Irodalmi vonatkozásban a romantika egyik legkiemelkedőbb alakja Petőfi Sándor tanult itt fiatal korában, valamint Mikszáth több novellája is ehhez a helyszínhez köthető. Mikszáth mondta: „Selmecbánya, a gödörbe szorult város”. Az őszi táj, a színes fák pedig különleges látványt nyújtottak.


3. nap, szerda

Ezen a napon hosszabb utazás várt ránk, hiszen Pozsony volt az első úti cél. A városba érkezve többen kiselőadást tartottak az osztályból, amelyekből megtudhattunk sok dolgot a koronázási templomról, a koronázási útvonalról. Magyarország több királyát ugyanis ebben a városban koronázták királlyá, az utolsó V. Ferdinánd volt. A város több országgyűlés színhelye is volt a reformkor időszakáig, ennek épületét is megnéztük. Itt írta alá 1844-ben V. Ferdinánd azt a törvényt, mely kimondta: a magyar nyelv váljon hivatalossá Magyarországon. A történelmi városnegyedben a szabad program során csodás régi épületet láthattunk. Ezután a Csallóközi Múzeum volt a megállóhelyünk, majd a dunaszerdahelyi DAC Stadion felé vettük az irányt. A legendássá vált focimeccsek előtti énekléseket idéztük fel.


4. nap, csütörtök

A mai napon meglátogattuk a Füleki iskolát, ahol mi, bethlenesek, előadtuk projektmunkánkat. Az előadásokban azt dolgoztuk fel, hogy Trianon milyen hatással volt hazánk gazdaságára, népességére, területére, valamint, hogy a közvélemény hogyan reagált a békediktátumra. Így bemutattuk a határon túli magyaroknak, hogy mi hogyan éltük meg Trianont. Ezután a füleki igazgató is elmondta, hogy bennük nem hagyott olyan mély nyomot a békeegyezmény. Kérdésekkel, majd jó beszélgetéssel tettünk nagyobb ismeretre szert az iskolában. Miután elfogyasztottuk az ebédet, útnak indultunk Losonc felé, ahol két füleki diák volt segítségünkre. Meglátogattuk a helyi zsinagógát, melyben a kínai agyaghadsereg kiállítást szemlélhettük meg. Ezután egy rövid idejű szabad program következett. Utunk Gácsra vezetett – Losonc után – ahol a gyönyörű Forgách kastélyt nézhettük meg, egy elég jó panorámával. A héten ez a nap volt kevésbé mozgalmas, így a rövid úton és a szálláson kipihenhettük magunkat a következő, s egyben utolsó napra.


5. nap, péntek

Az utolsó napon, pénteken reggel 8 órakor indultunk el Fülekről Lőcsére, majd Kassára, ahonnan már nem mentünk vissza a szállásra, hanem egyből hazaindultunk. A Lőcsére vezető út során gyönyörű tájakon jártunk, megcsodálhattuk a Tátra vidékét.
Lőcse városában megnézhettük a főtéren lévő „szégyen ketrecét”, ahová régen a gaztevőket zárták. Ezután a városháza előtt rövid ismertetőt hallgattunk meg a város történetéről. Beszéltünk Mikszáth Kálmán munkásságáról Lőcsét illetően, ugyanis a Fekete város című regényének cselekménye itt játszódik, sőt, a műből készült filmet is itt forgatták. Jókai kapcsán szót ejtettünk A lőcsei fehér asszonyról is. Ezt követően megnézhettük a gótikus építésű, reneszánsz stílusban átdolgozott városházát, ahol többek között az előbb említett fehér asszony freskóját is láttuk.
Lőcséről Kassára vezetett az utunk. Itt is elképesztő épületeket láttunk, például a Szent Erzsébet-dómot és a színházat. Érdekesség, hogy abban az épületben ebédeltünk, ahol Bethlen Gábor esküdött brandenburgi Katalinnal. Ebéd után megnéztük a Rákóczi-emlékházat, ami annak a rodostói háznak az utánzata, ahol a fejedelem száműzetésben élt. Beszélünk Márai Sándorról, Kassa szülöttjéről és az itt játszódó életrajzi regényéről.
A szabadidő után újra buszba szálltunk és hazaindultunk Nyíregyházára.