A Miniszterelnökség kezelő szervként eljáró Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által megvalósult EKCP-KP-1-2024/2-000124 pályázati azonosítószámú „Egyházi közösségi célú programok 2024. évi támogatása” című projekt segítségével a gimnázium 15 tanulója 3 fő pedagógus kíséretével Nagyváradon, Érmindszenten, Sződemeteren töltött három napot.

A program megnevezése: Vallási együttélés Nagyváradon a dualizmus korában és ma.

A 2024. szeptember 11-13-ig tartó kiránduláson történelmi, irodalmi vonatkozásait ismerték meg a településeknek.

Első napon Nyíregyházáról Nagyváradra utaztunk, a szállás elfoglalása után pedig a nagyváradi várat látogattuk meg. A kihelyezett rendhagyó történelem órán a diákok megismerhették Szent László várépítő munkásságát, Bethlen Gábor és a Rákócziak kapcsolatát Nagyváraddal. Ezután a belváros szecessziós emlékeit tekintettük meg, megismertük és megértettük, hogy miért nevezték az akkori várost a „Szenke-parti Párizsnak”.

Második nap az ortodox Zsinagógában tettünk látogatást, ahol a hitközség vezetője röviden beszélt az épület és a helyi zsidóság múltjáról. Ezután a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumba érkeztünk, ahol az iskola történelem tanára mondta el az iskola történetét, kapcsolódását a városhoz. Belátogattunk egy tanórára is, majd az iskola melletti parkban hallhattunk történetet az iskola névadójáról, majd a Református Templomban tettünk látogatást.  Ezután az Ady Endre Emlékmúzeumba vezetett az utunk, az egykori Müllerei kávéház ad ennek helyet, ahol rengeteg relikviát láthattunk Ady és a Nyugat idejéből. Ezt követően a barokk épületet, a Kanonoksort látogattuk meg, azután a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyházban tettünk látogatást.

A harmadik napon elhagytuk a szállást és a Nyíregyházára vezető úton első állomásunk Sződemeter volt. A felújított református templomban Kölcsey Ferencről emlékeztünk meg, a helyi lelkésszel betekinthettünk az egyházi anyakönyvbe, közösen imádkoztunk és elénekeltük a Himnuszt. A templom mellett elkészült egy múzeum, mely Kölcsey munkásságát tekinti át, ezt is meglátogattuk. A második állomás Érmindszent volt, Ady Endre szülőháza, s a mellette álló, már a költő felnőtt korában felépített családi ház. Innen az utunk Nyíregyházára vezetett.

A 400.000,-Ft pályázati forrás a program utazási-, szállás- és étkezési költségét fedezte.

EKCP-KP-1-2024/2-000124 pályázati beszámoló itt tölthető le.