A Játszmák nélkül című könyv a konfrontáció (odafordulás, szembenézés) vállalásának és a konfliktus kezelésének hatékony és eredményes módját mutatja be. Segít annak a megértésében, hogy kapcsolatainkat éppen a konfrontáció vállalásával tehetjük jobbá. Ehhez szükséges az őszinte beszélgetés és ez akkor hatékony, ha a szeretet elmélyülését szolgálja. Fontos szembenézni a problémákkal. A kimondatlan, rendezetlen és megoldatlan konfliktusok az ember bezáródásához vezetnek. A határokat tisztázó beszélgetés egyik jellemzője, hogy konkrét célra irányul, egy bizonyos problémát, gondot emel ki, nem az egész személyiséget akarja megváltoztatni.

Mi szükséges az eredményes konfrontációhoz?

1. Érzelmi jelenlét: barátságos hangnem, párbeszéd, kapcsolatban maradás, önreflexió.
2. A „te” és „én” megkülönböztetése: képzeljük bele magunkat a másik helyzetébe.
3. Pontosan meg kell határozni a másik féllel kapcsolatos probléma természetét.
4. Kegyelem és igazság egyensúlya. A kegyelem azt jelenti, hogy a másik fél mellett állunk, és nem ellenfélként, az igazság pedig a problémával kapcsolatos mondanivalónk őszinte közlését jelenti.
5. Maradjunk a témánál. Lehetőséget kell adni arra, hogy megismertessék velünk az álláspontjukat, de mértékkel. Ha kell többször is tereljük vissza a beszélgetést az eredeti mederbe.
6. „Ha te azt teszed, én ezt érzem”. Tudtára kell adni a másiknak, milyen érzéseket vált ki belőlünk az, ahogyan viselkedik. Nem a gondolatainkat kell elmondani.
7. A konfrontáció során a másik elismerésével és megerősítésével fejezhetjük ki, hogy értékeljük őt és utána szembesítsük a problémával.
8. Bocsánatkérés. Ne kezdeményezzünk konfrontációt, ha negatív az egyenlegünk, és inkább bocsánatkéréssel tartozunk.
9. Kerüljük a „kellene” szó használatát. A „kellene” szó sokakban kudarc-és szégyenérzéseket kelt, ezért lehetőleg kerüljük használatát.
10. A változás előmozdítása. A konfrontáció formái közül az a legcélravezetőbb, amikor a kapcsolat helyreállításán túl az a szándék vezeti az embert, hogy pozitív változást érjen el a másik életében.
11. A konkrét megfogalmazott problémára könnyebb megoldást találni.
12. Különbség megbocsátás és bizalom között. A megbocsátás a múltra vonatkozik, a bizalom pedig a jövőre.

Konfrontáció lépésről lépésre

Fogalmazzunk világosan és határozottan, amikor kérést intézünk valakihez, és te-üzenet helyett használjunk én-üzenetet.  Ezután a problémát fel kell ismerni és a tisztázó beszélgetés közben ügyeljünk a jóhiszeműségre, alázatra, együttérzésre, az önismeretünk mértékére, az egyenes beszédre, konkrét megfogalmazásra, a hatások feltárására és mondjuk el miben várunk változást.

Néhány fontos alapszabály, amelyekkel határt lehet szabni a helytelen viselkedésnek:

Fontos, hogy tisztázzuk a beszélgetés valódi célját mielőtt belekezdenénk. Majd fel kell készülni a lehetséges reakciókra, amelyet kiválthat a találkozás. Amíg a probléma hatása alatt vagyunk ne kezdjünk tisztázni a dolgot, várjunk míg lecsillapodnak a kedélyek. Figyelni kell a reagálásunkra: tanulni uralkodni magunkon. Meg kell vizsgálni, hogy csakugyan helytelen-e az, amit tesz az illető, vagy csupán nekünk nincs ínyünkre. Kerüljük a „Beszélnünk kell” fordulatot. A másik félnek feltétlen tudni kell, hogy jó szándék vezérel minket, és efelől biztosítsuk. Fogalmazzunk konkrétan és világosan. Igyekezzünk meghallgatni és megérteni a másik felet. Tanúsítsunk együttérzést, majd térjünk vissza a tárgyhoz. Fogalmazzuk meg konkrétan, milyen változást várunk. Húzzunk világos határokat. Tervezzük meg, mit fogunk tenni a beszélgetés után. Kérjünk visszajelzést a probléma elismeréséről. Miközben türelmet tanúsítunk, vigyázzunk, nehogy további veszélynek vagy sérülésnek tegyük ki magunkat, legyünk óvatosak. Néha kemény feddésre van szükség, hogy valakinek az értésére adjuk a viselkedését. Tartsuk irányításunk alatt az egyetlen személyt, akivel jogunkban áll ezt tenni: önmagunkat. Ha a mási fél megpróbálja rövidre zárni a beszélgetést, álljunk meg egy pillanatra és tegyünk fel egy kérdést. A valódi problémával foglalkozzunk. A konfrontáció végén érdemes megkérdezni, hogy a másik fél mit értett meg abból, amit mondani akartunk. Nehéz helyzeteknél szükségét érezhetjük egy harmadik személynek is, hogy támogasson minket a beszélgetés alatt, vagy tanúja legyen mindannak, ami történik.

Hárító mechanizmusok

• Ellenállás a visszajelzéssel szemben:
  • A hírvivő büntetése: Ha valaki rögtön támadásba lendül, amint szóba hozunk egy problémát, úgy érezhetjük magunkat, min a hírvivő, akit az általa közölt hírért megbüntetnek.
  • Racionalizálás: A maguk megnyugtatása és felelősségünk kisebbítése érdekében különféle ésszerűnek tűnő magyarázatokkal próbáljuk mentegetni a viselkedésüket.
  • Bagatelizálás: Elismerik a problémát, de úgy beszélnek róla, mintha az valójában jelentéktelen apróság lenne.
  • Hárítás: A racionalizáló emberhez hasonlóan a hárító sem tagadja a probléma létét, de míg az előbbi esetben az okon van a hangsúly, a hárítás esetében az okozón.
  • Tagadás: az illető tagadja, hogy egyáltalán létezik a probléma.
  • Kivetítés (projekció): Az illető nem hajlandó felelősséget vállalni a problémájáért, de másban felfedezni véli ugyanazt.
  • Többfrontos ellenállás: Egyetlen beszélgetés alatt több módszert is bevetnek a felsoroltak közül.
• Hogyan szereljük le az ellenállást?

Tanúsítsunk irgalmat és szeretetet. Ne védekezzünk, és ne vágjunk vissza. Ne menjünk el szó nélkül a védekező reakció mellett. Hallgassunk értő figyelemmel. Mérlegeljük a saját szerepünket a konfliktusban. Mondjuk el, milyen hatással van ránk a probléma. Kezeljük érett felnőttként a védekező magatartást. Ha kell, ismerjük el tehetetlenségünket. Tegyük, amit jónak látunk anélkül, hogy igazunkat bizonygatnánk.

• Tartsunk ki, és adjunk időt: Ha az illető vádaskodik, magyarázkodik vagy támadást indít ellenünk, akkor több beszélgetésre is sor kell majd keríteni. Kitartásra és időre van szükség, hogy a konfrontáció elérje a célját.

Felkészülés a konfrontációra

Ezekhez a beszélgetésekhez szükség van felkészülésre, hogy megóvjuk magunkat a kudarctól, a hibáktól, de mindenekelőtt magunkat kell megvizsgálni és akkor tisztán fogunk látni.

Be kell látni, hogy a konfrontáció halogatásával az áldozat szerepében tartjuk magunkat. Meg kell vizsgálni az indítékainkat és nézzünk szembe kell néznünk a félelmeinkkel. Felelősséget kell vállalni a hibáinkért. Lássuk be azt is, ha téves kép él bennünk másokról. Próbáljuk megérteni a másik felet. Dolgozzuk fel indulatainkat, mielőtt konfrontációba kezdenénk és keressük a gyógyulást.

A könyv abban segít, hogy felismerjük a konfrontáció szükségességét és felkészüljünk az ilyen elkerülhetetlen helyzetekre. Ehhez ad gyakorlati tanácsokat is a szerző, például: Keressünk olyan barátokat, akikkel megoszthatjuk a gondjainkat. Írjuk le, amit mondai akarunk. Gyakoroljuk a beszélgetést szerepjátékkal. Vizsgáljuk felül az elvárásainkat.