Bethlen Művészeti Fesztivál 2025

XV. BETHLEN MŰVÉSZETI FESZTIVÁL 2025

Szép sikereket értek el alapfokú művészeti iskolásaink a 15. Bethlen Művészeti Fesztiválon. A hétfői zongoraverseny bethlenes résztvevői: Szilvási Anna növendékei közül Lovas Krisztina különdíjas, Mák Viola harmadik, Barkóczi Nara második helyezett lett; Tóth Olga növendéke, Szilvási Mira Dalma második díjat nyert; Szücs Fanni szép zongorajátéka, Paronai Anna Luca második és Balogh Gvendolin első helyezése pedig Kotroczóné Derecskei Andrea felkészítő munkáját dicséri. Utóbbiaknak a ráadás is sikerült: Balogh Gvendolin és Paronai Anna Luca négykezes zongorajátékát a keddi kamarazenei versenyen első díjjal jutalmazta a szakértő zsűri – melynek elnöke idén is, mindkét napon Várnagy Andrea Liszt Ferenc díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze volt.

Kállay Gyűjteményben jártunk

Ma a Kállay Gyűjteményben jártunk, ahol egy rendhagyó történelem óra keretében megemlékeztünk a kommunista diktatúra áldozatairól. Dr. Holmár Zoltán történész nagyon érdekes előadását hallgatták meg iskolánk 8.osztályos tanulói. Az előadáson bepillanthattunk az 50-es évekbeli Nyíregyháza életébe is. Köszönjük az értékes előadást!

Téli madáretetés

Iskolánk nagy figyelmet fordít a madarak téli ellátására, ezért október közepén madáretetőket helyeztünk el az iskolaudvarunk több pontján. Azóta rendszeresen felkeresik az etetőket a környéken lakó madarak, főleg a cinegék járnak hozzánk csemegézni🐦🐦🐦