Sakk sikert a Bethlenben

Sakk sikert a Bethlenben

Iskolánk a Nemzeti Tehetség Program keretében a 2020/21-es tanévben „Sakk sikert a Bethlenben” címmel egy 60+6 órás projektet valósított meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A sakkoktatás mellett 2-2 matematikai-logikai, illetve 2 vizuális óra is szerepelt a programban. Az NTP-KNI-20-0102 számú pályázaton elnyert támogatás összege 1.100.000,- Ft. A programban 15, a sakkban tehetséges diák vett részt abból a célból, hogy tehetségük egyre jobban fejlődjön, s ezáltal még sikeresebbek legyenek, jobb eredményeket érjenek el a sakkéletben. 2022. májusában került megrendezésre egy háromnapos sakktábor Tokajban, ahol tanulóink oktatóikkal együtt a sakkozás mellett hangsúlyt tettek a pihenésre, kikapcsolódásra, fizikai és szellemi regenerálódásra is. A pályázati program 2022. júniusában zárult.

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását!

Miniszterelnökség

Határtalanul! Beszámoló HAT-20-01-0720

Határtalanul! Beszámoló HAT-20-01-0720

Megvalósult Magyarország kormányának támogatásával

Határtalanul! Beszámoló

HAT-20-01-0720
Kísérőtanárok: Gulyás Csaba, Gulyásné Czine Ildikó, Balogh Csilla
Résztvevő diákok száma: 21 fő

Bethlen Gábor nyomában

Indulásunk után első megállóhelyünk a festői kilátást nyújtó Király-hágó volt. Itt röviden Erdély földrajzával ismerkedtek meg a tanulók. További úticélunk Kolozsvár volt, melynek főterén álló templomban választották fejedelemmé Bethlen Gábort. Ebben a városban tartották az esküvőjüket is Károlyi Zsuzsannával. Meglátogattuk még a Bolyai Egyetemet, Hunyadi Mátyás szülőházát és szobrát a főtéren és egy rögtönzött történelem órán vettek részt diákjaink. Innen már csak a szálláshelyre utazás maradt.

Másnap Vajdahunyad volt első állomásunk, ahol a Hunyadi család történetével és gyönyörű várával ismerkedtünk meg. Saját szemükkel láthatták meg a diákok a szocialista rendszer környezetromboló tevékenységét, hiszen egykoron a vas- és acélipar fellegvárát is megláthatták. Innen Déva várát tekintettük meg – sajnos a karbantartási munkálatok miatt csak távolról. A felvonó nem működött, így a vár lábánál ismerhették meg a történelmi, irodalmi ismereteket, a Kőmíves Kelemen balladáját és a vár sorsát az évszázadok alatt. Ezek után Gyulafehérvárra utaztunk – az itteni érseki székesegyházban nyugszik Bethlen Gábor.

Harmadik napon kelneki várat meglátogatásával kezdtük a programot. A történelem során Erdélyben hol békésebb, hol viharosabb időszakok váltogatták egymást az itt élő etnikumok – magyarok, székelyek, románok, szászok – életébe pillanthatunk be Nagyszebenben, a szászok központjában. Bethlen Gábor mindig is támogatta a nemzetiségek behívását, együttélését, ennek remek példájával, a német ajkú lakosság hétköznapjaival, építészetével, kultúrájával találkozhattunk.
A Fogarasi havasokban tett kirándulás során tanulmányozhattuk a külső erők felszínformáló munkáját, és a magashegységek jellemzőit.

Utolsó előtti napon délelőtt a nagyenyedi Bethlen Gábor Iskola és Iskolamúzeum, a Bethlen Gábor Emlékmúzeum, Természettudományi Múzeum meglátogatása volt az úticélunk.
Ezen iskola falai között végzett Bólyai Farkas, a nagy matematikus és Kőrösi Csoma Sándor, aki innen indult őshaza kutató útjára, Tibetbe. Az iskola tanára volt egy ideig Áprily Lajos.
Koszorút helyeztünk el Bethlen Gábor mellszobra előtt.
Ezután a tordai sóbányába látogattunk el ahol XIX. századi sóbányászatot tanulmányozhattuk, illetve játszhattak a diákok és belélegezhették a bánya kristálytiszta levegőjét. Következő megállónk a tordai hasadék megtekintése volt, ahol az osztály egyik tagja tartott egy rövid e lőadást a hasadék keletkezésével kapcsolatban.

Az ötödik napon búcsút vettünk szállásadóinktól és elindultunk Marosillyére, itt Bethlen Gábor szülőházát néztük meg. További utunk Aradra vezetett, itt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyét néztük meg és felelevenítettük a szabadságharc legfontosabb eseményeit. Utolsó állomásunk Nagyszalonta volt, ahol az Arany János Emlékmúzeum megtekintésével zárult tanulmány utunk.

Határtalanul