Örömmel tudatjuk, hogy Tóth Fruzsina Petra 12.A. osztályos tanulónk, döntőbe került az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) történelem tantárgyból, ahol a nagyon előkelő országos 11.helyen végzett.
A verseny első fordulóján ősszel 2880 középiskolás indult az ország minden részéből. Gratulálunk Fruzsinának és felkészítő tanárának, Gulyás Csaba tanár úrnak!
Határtalanul! Beszámoló HAT-19-01-0877
Határtalanul! Beszámoló HAT-19-01-0877
Megvalósult Magyarország kormányának támogatásával
Határtalanul! Beszámoló
HAT-19-01-0877
Kísérőtanárok: Enyedi Gábor, Gacsályiné Rocskó Erika
Résztvevő diákok száma: 21 fő
Bethlen Gábor nyomában
Indulásunk után első megállóhelyünk a festői kilátást nyújtó Király-hágó volt. Itt röviden Erdély földrajzával ismerkedtek meg a tanulók. További úticélunk Kolozsvár volt, melynek főterén álló templomban választották fejedelemmé Bethlen Gábort. Ebben a városban tartották az esküvőjüket is Károlyi Zsuzsannával. Meglátogattuk még a Bolyai Egyetemet, Hunyadi Mátyás szülőházát és szobrát a főtéren és egy rögtönzött történelem órán vettek részt diákjaink. Innen már csak a szálláshelyre utazás maradt.
Második nap Vajdahunyad volt első állomásunk, ahol a Hunyadi család történetével és gyönyörű várával ismerkedtünk meg. Saját szemükkel láthatták meg a diákok a szocialista rendszer környezetromboló tevékenységét, hiszen egykoron a vas- és acélipar fellegvárát is megláthatták. Innen Déva várát tekintettük meg – sajnos a karbantartási munkálatok miatt csak távolról. A felvonó nem működött, így a vár lábánál ismerhették meg a történelmi, irodalmi ismereteket, a Kőmíves Kelemen balladáját és a vár sorsát az évszázadok alatt. Ezek után Gyulafehérvárra utaztunk – az itteni érseki székesegyházban nyugszik Bethlen Gábor.
Harmadik napon a kelneki vár meglátogatásával kezdtük a programot. A történelem során Erdélyben hol békésebb, hol viharosabb időszakok váltogatták egymást az itt élő etnikumok – magyarok, székelyek, románok, szászok – életébe pillanthatunk be Nagyszebenben, a szászok központjában. Bethlen Gábor mindig is támogatta a nemzetiségek behívását, együttélését, ennek remek példájával, a német ajkú lakosság hétköznapjaival, építészetével, kultúrájával találkozhattunk.
A Fogarasi havasokban tett kirándulás során tanulmányozhattuk a külső erők felszínformáló munkáját, és a magashegységek jellemzőit.
Negyedik nap délelőtt a nagyenyedi Bethlen Gábor Iskola és Iskolamúzeum, a Bethlen Gábor Emlékmúzeum, Természettudományi Múzeum meglátogatása volt az úticélunk.
Ezen iskola falai között végzett Bólyai Farkas, a nagy matematikus és Kőrösi Csoma Sándor, aki innen indult őshaza kutató útjára, Tibetbe. Az iskola tanára volt egy ideig Áprily Lajos.
Koszorút helyeztünk el Bethlen Gábor mellszobra előtt.
Ezután a tordai sóbányába látogattunk el ahol XIX. századi sóbányászatot tanulmányozhattuk, illetve játszhattak a diákok és belélegezhették a bánya kristálytiszta levegőjét. Következő megállónk a tordai hasadék megtekintése volt, ahol az osztály egyik tagja tartott egy rövid előadást a hasadék keletkezésével kapcsolatban.
Az ötödik napon búcsút vettünk szállásadóinktól és elindultunk Marosillyére, itt Bethlen Gábor szülőházát néztük meg. További utunk Aradra vezetett, itt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyét néztük meg és felelevenítettük a szabadságharc legfontosabb eseményeit. Utolsó állomásunk Nagyszalonta volt, ahol az Arany János Emlékmúzeum megtekintésével zárult tanulmány utunk.
—